Különleges koncerttel mutatkozik be a Brooklyn Rider a Zeneakadémián

2024. április 4.

Az innovatív műsorairól, a műfaji határokat kitágító repertoárjáról, a mai hallgatóságot megszólító előadásmódjáról ismert vonósnégyes április 20-án a Solti teremben lép fel The Four Elements (A négy elem) című tematikus estjével.

A tengerentúlon rendkívül keresett kvartett koncertjén Sosztakovics és Dutilleux klasszikus művei mellett kifejezetten ehhez a projekthez rendelt mai művek is elhangzanak.

A nemzetközi kritikák szerint „elegáns megformálással”, „stílusosan”, „expresszíven” játszó formáció leginkább a neves Kronos Quartet nyomdokait követi, legújabb programjukhoz olyan műveket válogattak össze, amelyek szimbolikusan megjelenítik a földet, a levegőt, a tüzet és a vizet. A Brooklyn Rider az elmúlt hónapokban turnén mutatta be ezt az estjét, amelyet Ausztráliában is méltattak, jelenleg pedig Európa több városában lépnek fel vele.

A klasszikus repertoárból felcsendül majd Henri Dutilleux „Ainsi la nuit” című műve a levegőt felidézve, valamint Dmitrij Sosztakovics 8. (c-moll) vonósnégyese a tűz képviseletében, mellettük pedig izgalmas kortárs kompozíciók kaptak helyet. Köztük van az argentin Osvaldo Golijov „Tenebrae” című szerzeménye, amely a vizet szimbolizálja; az Egyesült Államok tájait folkzenei feldolgozásokon keresztül ábrázoló, tehát a földet megidéző „A Short While To Be Here”, amelyet a kvartett egyik hegedűs tagja, Colin Jacobsen hangszerelt Ruth Crawford Seeger Amerikai Népdalok című kötete alapján; továbbá magyarországi bemutatóként Akshaya Avril Tucker „Hollow Flame” és Andreia Pinto Correia „Aere senza stelle” című szerzeménye, előbbi a tüzet, utóbbi a levegőt jeleníti meg.

A Tenebrae című műbe belehallgathatnak ide kattintva.

Fotó: Shervin Lainez


Amint a kvartett honlapján is szerepel, ez a négy elem a fizikai világ alapjaként az ősi kultúrák mindegyikében szerepel, Görögországtól Egyiptomon, Babilónián, Perzsián át Indiáig – és hasonlóképp négy ugyanolyan fontos, egyenrangú építőelemből áll egy vonósnégyes „zenei ökoszisztémája” is. Az ötlet a programhoz egyrészt innen jött, másrészt abból táplálkozik, hogy korunk egyik legnagyobb kihívása a klímaváltozás, ezért a műsorban szereplő új kompozíciók megírására felkért kortárs szerzőket is arra ösztönözte a formáció, hogy a zene eszközeivel intézzenek felhívást az ügyért.

A „kamarazene jövőjeként” (Strings magazin) üdvözölt amerikai kvartett rendkívül innovatív programösszeállításairól, kortárs szerzőkkel való folyamatos együttműködéséről és lebilincselő előadásmódjáról nevezetes. Az Egyesült Államok leghíresebb közszolgálati rádiója szerint „a vonósnégyes 300 éves műfaját életerős és kreatív 21. századi együttesként teremtette újjá” a formáció, amelynek minden koncertje kaland: a klasszikusoktól a perzsa zenén át az amerikai folkzenéig bármiben találnak inspirációt.

További információ és a jegyvásárlás a Zeneakadémia honlapján ide kattintva található.

Az alábbi videón Anne Sofie von Otter énekművész és a Brooklyn Rider előadásában Kate Bush "Pi" című szerzeménye hallható: