Fokozatosan emelni kell a zeneművészet megértésének, kultiválásának és gyakorlatának színvonalát. Ez a feladat főképp az új Akadémiára hárul.

Liszt Augusz Antalhoz

Koncertsorozattal emlékezik alapító-névadójára a Zeneakadémia

2022. október 15.

Liszt születésnapi koncertek címmel tart zongorás hangversenyeket október 22. köré rendezve a Zeneakadémia. Borbély László, Kovács Gergely, Ránki Fülöp és Lajkó István szólóestet ad, Farkas Gábor és Balázs János pedig tanítványaikkal, Rozsonits Ildikóval és Magyar Valentinnel közösen lép fel.

A Zeneakadémia minden évben ünnepi koncertekkel tiszteleg alapítója és névadója, Liszt Ferenc emléke előtt, a mester október 22-i születésnapja alkalmából. Az intézmény idén öt hangversenyből álló eseménysorozattal készül, Liszt születésnapi koncertek összefoglaló címmel.

A Liszt Múzeumban, a Régi Zeneakadémián már október 21-én este elkezdődik a program, amelyet Dr. Vigh Andrea rektor nyit meg. Három szóló zongorakoncert is várja a közönséget, természetesen Liszt műveivel: 18 órától Borbély László lép fel, műsorán a Zarándokévek című ciklus második kötetéből a Dante-szonáta, az első kötetből az Obermann völgye, valamint a h-moll szonáta szerepel. Másnap, október 22-én 11 órától Ránki Fülöp a Költői és vallásos harmóniák című, tíz darabból álló sorozatot játssza, 17 órától pedig Lajkó István koncertje következik, amelyen a Glanes de Woronince, a Tarantella de Dargomijski, a Zarándokévek második kötetéből a három Petrarca-szonett, továbbá a Rondeau fantastique egy spanyol témára („El contrabandista”) hangzik el.

Október 22-én 19:30-kor a Zeneakadémia Nagytermében lesz a sorozat fő eseménye. A Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékének két kiváló oktatója, Farkas Gábor tanszékvezető és Balázs János ad különleges koncertet egy-egy növendékük, Rozsonits Ildikó és Magyar Valentin közreműködésével. A két művésztanárt nem kell bemutatni a közönségnek, és Rozsonits Ildikót is megismerhették már például a Virtuózok tehetségkutató legutóbbi sorozatából, a Junior Prima Díjas Magyar Valentin pedig 2021-ben a Weimari Liszt verseny egyik helyezettje volt. Műsorukon Liszt szóló-, négykezes és kétzongorás darabjai, illetve átiratai szólalnak meg: a 2. ballada, az 1. Mefisztó-keringő, valamint kétzongorás átiratban a 2. magyar rapszódia, a Rákóczi-induló és a Les Préludes, a szünet után pedig a Patetikus koncert, illetve szintén kétzongorás átiratban a Don Juan-parafrázis.

Végül november 7-én, a Solti teremben Kovács Gergely, a Zeneakadémia doktorandusza, egyebek mellett a 2021-es Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny magyar díjazottja ad szólókoncertet. Hangversenyének műsorán Csajkovszkij Dumka és Schumann Karnevál című kompozíciója, valamint három Liszt-mű szerepel: a Rigoletto-parafrázis, a Nagy koncertszóló és a Haláltánc.