Kialakult az idei Bartók Világverseny döntős mezőnye

2023. szeptember 8.

A Zeneakadémia hegedűsöknek meghirdetett 2023-as Bartók Világversenyén hatan léphetnek fel a szombati döntőben a nagyközönség előtt. A csütörtök este véget ért középdöntő eredményeként egy-egy svéd, német, magyar, cseh, moldáv és japán állampolgárságú induló jutott tovább.

Az elődöntőből továbbjutó 12 középdöntős közül a rangos nemzetközi zsűri szavazatai alapján a két nagyzenekari döntőben a svéd–osztrák Lorenz Karls, a német–lengyel–japán Maya Alexandra Kasprzak, a magyar Kelemen Gáspár, a cseh Kryštof Kohout, a moldáv Lilia Pocitari és a japán Szeki Tomotaka állhat pódiumra. A versenyzők választhatnak, hogy Bartók 1. vagy 2., Mendelssohn e-moll, Beethoven, Brahms és Csajkovszkij D-dúr, illetve Sibelius d-moll hegedűversenye közül melyiket adják elő. A díjazottak névsora a vasárnapi gálaesten derül majd ki, amelyen a helyezettek ismét megmutatják tudásukat. Mindkét napon a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséri a szólistákat Kovács János vezényletével.

A szombaton 15 órakor és 19 órakor kezdődő döntőkre, valamint a másnapi díjkiosztó gálára még elérhetők belépőjegyek a Zeneakadémia weboldalán és jegypénztárában, a fellépők műsora pedig a bartokworldcompetition.hu portálon és a Zeneakadémia honlapján is megtekinthető.

Az elő- és középdöntő kötelező repertoárjában Bartók és Bach legfontosabb hegedűre írt darabjai szerepelnek, valamint választhatóként mások mellett Paganini, Ravel, Saint-Saëns, Schubert, Mozart, Beethoven, Csajkovszkij, Prokofjev, Brahms, Debussy, Lutosławski és Stravinsky alkotásai. Ezeken felül a megmérettetés tavalyi zeneszerzés versenyének első és második helyezett művei közül kellett a versenyzőknek eljátszaniuk egyet. Ezek a szerb Veljko Nenadić kompozíciója, az Impromptu és Perpetuum Mobile, illetve Thomas Kornél műve, a Fun-tasto: Reflexió és Életöröm.

Az idei nemzetközi zsűri elnöke Daniel Phillips amerikai hegedűművész, a New York-i The Juilliard School oktatója, és tagjai között foglal helyet Stephan Picard német hegedűművész, a berlini Hanns Eisler Zeneművészeti Főiskola tanára, a hazánkban élő Maxim Rysanov ukrán–brit brácsaművész-karmester, Roland Daugareil francia hegedűművész, a párizsi Conservatoire tanára, aki az Orchestre de Paris első hegedűse volt 2021-ig, valamint Yayoi Toda japán hegedűművész. Magyar részről pedig Baráti Kristóf Kossuth-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Vonós Tanszékének vezetője, Fekete Gyula Erkel- és Bartók–Pásztory-díjas zeneszerző, az egyetem rektorhelyettese és Zeneszerzés Tanszékének vezetője, Halász Péter karmester, a düsseldorfi Deutsche Oper am Rhein zenei vezetője, valamint Keller András Kossuth-díjas hegedűművész-karmester, a Concerto Budapest zeneigazgatója vesz részt a testület munkájában.

Az első díj 22 000 euróval jár, a második 14 000-rel, a harmadik 8000-rel, emellett 2000 euróval jutalmazzák a kortárs darabok legjobb előadását. Különdíjakat – többek közt fellépési lehetőségeket – szintén odaítél majd a zsűri, az együttműködő partnerek felajánlásainak köszönhetően.

Bővebb információk a bartokworldcompetition.hu/hegedu oldalon találhatók.

Címkék