Fokozatosan emelni kell a zeneművészet megértésének, kultiválásának és gyakorlatának színvonalát. Ez a feladat főképp az új Akadémiára hárul.

Liszt Augusz Antalhoz

Keller András: az ember mindig úton van egy zenemű előadása közben

2023. szeptember 26.

A Bartók Világversenyen azt kereste a zsűri, hogy mi az, amivel egy fiatal művész meg tudta ragadni a szívünket – mondja Keller András világhírű hegedűművész-karmester, zsűritag, akivel többek közt az idei rendezvény tapasztalatairól, a megmérettetések nehézségeiről és feladatairól beszélgettünk.

Milyennek találta a Zeneakadémia idei, hegedűsöknek megrendezett Bartók Világversenyén a mezőnyt?

Ha olyan fiatal művészekkel találkozhatunk, akik valóban mély és szuverén mondanivalóval rendelkeznek, az valódi választóvonal a versenyzők között. Sporthasonlattal élve: az utolsó két-három centit is csak a legjobbak ugorják meg. Az idei Bartók Világverseny rendkívül magas művészi színvonalon zajlott, de a rendezés, a légkör is nagyszerű volt.

 

Milyen szempontok szerint zsűrizett? El tudja választani művészi énjét a sima koncertlátogatói „fültől”?

Hasznos, ha a zsűriben nincs mindig teljes egyetértés, és ha a tagok különböző aspektusokból vizsgálják az indulókat, mert így jöhet ki a leghitelesebb eredmény, amire bátran mondhatjuk, hogy valamiképp a közönség véleményével is egyezik. A magam részéről ilyenkor nem csak szakemberként, hanem koncertlátogatóként is hallgatom a versenyzőket. Ha egy-egy momentum technikailag kevésbé sikerül, attól még összességében kulcsfontosságú a versenyzőről alkotott összbenyomás, remek lehet a személyes vonzerő is – pont ezek azok a tényezők, amelyekért a közönség bemegy egy-egy érett művész koncertjére is. Előfordult, hogy a versenyző populáris, látványosabb eszközökkel élt, de a többségre nem ez volt a jellemző. Az előadó csak akkor tud életre kelteni egy darabot, ha nemcsak komoly felkészültséggel rendelkezik, és képes a zeneszerző, illetve a mű szellemiségét közvetíteni, hanem a saját személyiségéből is merít.

 

Daniel Phillips zsűrielnök több ízben is a zsűrizés szubjektív jellegét emelte ki. Mennyire nehéz szubjektív szempontok, érzetek mentén zsűrizni?

Korábban egy időre abba is hagytam a zsűrizést, mert feloldhatatlan ellentmondásokat érzékeltem a tagok egyenként érvényes, ám egymással szembemenő igazságai között. Minden nemzetközi testületben nagyszerű és elkötelezett művészek vannak, így mindig elhatározzuk, hogy az igazi tehetségeket fogjuk képviselni, akik a jövő meghatározó művészei lehetnek. Azután sokszor előfordul, hogy jön egy versenyző, aki technikailag tökéleteset nyújt, mégis hiányzik belőle valami magával ragadó személyesség. Később jön egy másik, akinek ihletett, szuverén előadásai vannak, viszont hibázik itt-ott. Egy tekintélyes versenyen ez szinte feloldhatatlan dilemma a zsűri számára, akkor is, ha felismerjük, hogy a művészet nem sportverseny, amelyen vagy átviszel egy lécet, illetve megugrasz egy távot, vagy kiesel.

 

Fotó: Zeneakadémia / Valuska Gábor
 

 

Miként lehetséges, hogy egy-egy mű többféle olvasata egyszerre érvényes?

Hallgassuk meg Bartók 1929 -es és 1935 -ös saját felvételét az Allegro Barbaróból, és hallani fogjuk, hogy teljesen különbözőek. Nagy baj lenne, ha csak egyformán lehetne előadni egy-egy darabot. Vannak olyan művek, amelyeket több százszor adtam elő, és máig fedezek fel újdonságokat bennük. Emellett a pillanatnyi érzelmi állapot is befolyásolhatja az előadásmódot: egy kis hangsúlyt máshová helyezek, és máris másfelé indul el az egész interpretáció, változik a tartalma, a sugallata, az ideje. Az ember mindig úton van egy mű előadása közben. Ezért megyünk el meghallgatni egy művészt.

 

Kijelenthető, hogy a technikai tudás, a személyiség és a pillanatnyi érzelmi megélések összetett élménye lenne a hiteles előadó-művészet titka, záloga?

Az biztos, hogy amikor másként, de mégis hitelesen tud közvetíteni egy előadóművész olyan zenét, amelyet jól ismerek, így van már róla kialakult véleményem, akkor bizony meg tud győzni az igazáról. A művészi varázslat sokféle lehet, de mindig van egy pillanat, ami megváltoztat mindent, egy tized másodperc, amire azt mondja az ember, hogy na, ezért volt jó. Ezt kerestük a versenyen is: hogy mi az, amivel egy fiatal művész meg tudta ragadni a szívünket.

 

Milyen emlékezetes pillanatokat őriz a versenyzők fellépéseiről?

A győztes, Lilia Pocitari nagyszerű művész, nemcsak kiváló hegedűs. Minden előadásában saját véleményt nyilvánított, de mindig az adott darab szellemében maradt. Fantasztikus felkészültséggel, nagyvonalúsággal, rugalmassággal játszott, hangszeres és művészi lénye is rendkívül megnyerő volt, semmi mesterkéltséget nem tapasztaltam. Természetesen, egyszerűen muzsikált, mégis tele szívvel, tartalommal, energiával és érzelemmel. Ez nagyon ritka. Nagyhatású, kiemelkedő művészt fedezhettünk fel benne. Egy másik, de hasonló élmény volt a Bartók-különdíjas Kelemen Gáspár, akinek régóta figyelem a fejlődését. Megnyerő személyisége szakmai tudással párosul, a következő évek egyik jelentős művészeként tekintek rá. A harmadik helyezett Maya Alexandra Kasprzak is tiszta szívből játszott, látom benne az alázatot és a tehetséget, sokra viheti még. A többi versenyző, akikről most nem tettem említést, ugyancsak remek teljesítményt nyújtott.

 

Lilia Pocitari vajon azért értheti ennyire Bartók zenéjét, amely a Kárpát-medence és környezete népdalaiban gyökerezik, mert moldáv nemzetiségű művészként maga is a régióból származik?

A tehetség nem helyfüggő, mindazonáltal lehetséges, hogy van e felvetésnek alapja. De nem szabad kisajátítanunk Bartók zenéjét, mert az mindenkié. Fontos, hogy magyarként is ezt képviseljük, ezért külön öröm, hogy a verseny keretében 26 ország csaknem száz jelentkezője igyekezett megérteni Bartókot, amikor dolgozott a műveivel. Bartóknak valóban csodálatos vonása, hogy zenéjének gyökerei a népdalokhoz nyúlnak vissza. Művészetét ősi hagyományra építette, és a zenélés, mint természeti jelenség esszenciáját ragadta meg. Sajnos ez egyúttal az oka is annak, hogy sokan némiképp vadulva, „allegro barbaro” módon értelmezik a műveit, és több induló előadásmódja az extremitások felé mozdult el. Meggyőződésem, hogy ez tévút.

 

Fotó: Zeneakadémia / Felvégi Andrea
 

 

Ön már a 2021-es, vonósnégyes fordulóban is zsűrizett: hogyan látja, felnőtt a verseny a feladatához, azaz Bartók zenéjének megismertetéséhez a világban?

Büszke vagyok erre a versenyre, hálás vagyok, hogy több alkalommal is részt vehettem a zsűrizésben. A célját azonban, azaz, hogy Bartók alkotásait ne csak játsszák, hanem értsék is külföldön, még nem érte el. Bartókhoz ugyanúgy kell hozzányúlni, mint Mozarthoz vagy Beethovenhez, azonos alázattal és megközelítéssel. Ha ez megtörténik, akkor tárulnak fel a Bartók-művek igazi szépségei. Ha hatásvadászattal vagy prekoncepcióval közelít egy zenész, akkor félreértelmezheti őt. A Magyarországra érkezett versenyzők bizonyosan sokat foglalkoztak Bartókkal, így számottevő befolyást gyakorolhatnak a további felnövekvő generációkra. Egyértelmű, hogy e hatás kiteljesítéséhez a jövőben még több versenyforduló szükséges. A hangszeres és zeneszerzőversenyek váltakozása páratlan szerkezet, és hatékonyan járulhat hozzá e művészi cél eléréséhez.

 

Mi a feladata ma, a 21. században egy zenei megmérettetésnek?

Úgy vélem, nagy szükség van ezekre, a mindenkori zsűritagok elkerülhetetlenül szubjektív véleményalkotása ellenére is: nem mindig vagy nem azonnal jelenik meg az igazság, de előbb-utóbb érvényre jut. Ha egy versenyző nem érte el, amit maga elé tűzött, az remélhetőleg arra sarkallja, hogy a jövőben többet és jobban dolgozzon. A befektetett munka mindenképp megtérül. Kérdés, hogy egy versenyző győzelemorientálttá akar válni, vagy közvetíteni szeretné a művészetet. Volt az első fordulóban olyan, akit nem engedtünk tovább, de megjegyeztem őt magamnak, mert biztos vagyok abban, hogy fel fog bukkanni később valahol. Vannak persze olyan személyiségű művészek, akik nem alkalmasak versenyzésre, mert túlságosan izgulnak, hiszen itt nem egyszerűen a közönség ítéli meg a játékukat, és jutalmazza őket tapssal, hanem gyakorlott szakmabéliek figyelik minden mozdulatukat. Ezen a versenyen éppen úgy tapasztaltam, hogy kiváló idegrendszerrel bírtak a versenyzők.

 

Mit gondol arról, hogy a Zeneakadémia zenei felsőoktatási intézményként ilyen nemzetközi megmérettetéseket rendez, mint a Bartók Világverseny és a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny?

Itt vannak a lehető legjobb helyen! Természetes, szükségszerű, és mindkét verseny nagyszerűen működik, Magyarország jó hírét viszi, és hozzájárul a Zeneakadémia nemzetközi presztízséhez.

 

Visszahathatnak ezek a rendezvények az oktatásra?

Igen, és remélem, hogy a következő években egyre több magyar fiatal is indul majd, most az élő fordulókat megkezdő 32 hegedűs közül mindössze 3 volt magyar. Az ilyen versenyeknek hosszabb távon, 10-15 éves távlatban van kifutásuk.

Címkék