Januári koncertek a Zeneakadémián

2016. január 7.

Napjaink egyik legkeresettebb zongoraművészének zenekari Mozart-estjétől az immár harmadik alkalommal megrendezendő operavizsga-fesztiválig ível a Zeneakadémia januári programkínálata. A Nagyteremben olyan világsztárok is színpadra lépnek, mint Sol Gabetta, vagy Maria João Pires, míg a Solti Terem mások mellett az osztrák kortárs zenei zászlóvivőinek ad otthont.

Január 9-én az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál alkalmából az osztrák újzenei szcéna legfiatalabb együttese, a Black Page Orchestra látogat el a Zeneakadémia Solti Termébe. Nevüket Frank Zappa egyik legendásan nehéz, sokszor lejátszhatatlannak mondott dala ihlette, nem véletlenül: a zenekar előszeretettel tűz műsorára rendkívül komplex kotta- és hangképekkel rendelkező műveket.  Koncertjeiken kortárs darabok mellett a dada és a fluxus művészeti korszakát is szívesen idézik meg, mindeközben pedig nagy hangsúlyt fektetnek a produkció vizuális megjelenítésére.  Az együttes zeneakadémiai koncertjének műsorán jórészt a bécsi Wien Modern kortárszenei fesztiválon, 2015 novemberében elhangzott darabok szerepelnek, kivétel nélkül a fiatalabb zeneszerző generáció munkái, továbbá ezen az estén hallhatjuk először Bolcsó Bálint új, animált notációt és élő számítógépes improvizációt is használó darabját, melyet a fesztivál felkérésére, az együttes számára komponált.

 

Sol Gabetta (Fotó: Uwe Arens)

 

Január 14-én két nagyszerű művész, Sol Gabetta és Alekszej Vologyin érkezik Zeneakadémia Nagytermének a pódiumára, hogy a klasszikus és kevésbé ismert alkotásokon keresztül vezessék be a közönséget kamarazene rejtelmeibe. A csellista Sol Gabetta neve az ezredforduló óta mind gyakrabban és gyakrabban tűnt fel a világ koncerttermeinek műsorfüzeteiben, fellépett többek között a Bécsi Filharmonikusokkal a Lucerni Fesztiválon Valerij Gergijev vezényletével, de készített felvételt Hélène Grimaud zongoraművésszel és a Müncheni Filharmonikusokkal is, Lorin Maazel vezénylete alatt. 2013-ban elnyerte az egyik legnagyobb komolyzenei elismerésnek számító Echo Klassik díjat, az év hangszeres művésze kategóriában. A Magyarországon korábban több ízben is megfordult orosz zongoraművésszel, Alekszej Vologyinnal Beethoven és Csajkovszkij darabjaiból válogatták össze közelgő koncertjük műsorát.

Immár hagyomány, hogy a januári operavizsgákkal párhuzamosan a Zeneakadémia Operavizsga-fesztivált szervez, évről évre a legkiemelkedőbb nemzetközi társintézmények közreműködésével. A Meláth Andrea vezette Ének Tanszék hallgatói az Opera Programot vezető Almási-Tóth Andrással közösen állították össze Csajkovszkij operáiból a Jolanta cipője című előadást, amely Magyarországon sosem látott kamarazenei hangszereléssel kerül színpadra január 20-án a Solti Teremben.  A londoni Guildhall School operaszakos hallgatói három fiatal zeneszerző és librettista közös munkáját adják elő. A Royal Opera House-zal együttműködésben létrejött, 2015 nyarán bemutatott Opera Makers az operajátszás hőskorát eleveníti fel, a szerzők pedig – akárcsak egykor Mozart és Rossini – kifejezetten az énekesekre szabták a művek szerepeit. A Berlini Művészeti Egyetem hallgatói a II. világháborút követő avantgárd egyik vezéralakjának, Bruno Madernának Satiriycon c. operáját viszik színre január 24-én a Solti Teremben. A művet Titus Petronius antik szerző regénye ihlette, ám a pénz és a hírnév utáni embertelen hajszát pellengérre állító történet kétezer év elteltével is ugyanúgy aktuális, mint megszületése idején.  

 

Maria João Pires (Fotó: Felix Broede) 

 

Mozart zongoraműveinek egyik legavatottabb interpretátora, Maria João Pires január 21-én a mester egy-egy műfajban alkotott első és utolsó darabjával áll színpadra. A különös műsorterv ezúttal sem a véletlen műve, hiszen 2016-ban a zenei világ Mozart születésének 260., halálának pedig 225. évfordulója előtt tiszteleg. A grandiózus zenei vállalkozáshoz a zongoraművész keresve sem találhatott volna jobb partnert, mint a Deutsche Kammerphilharmonie Bremen. Az 1980-ban alapított, 1992-ben újjáalakult, különleges profilú kamarazenekar tagjai szólista alkatú virtuózok, akik hírnevüket épp tematikus zeneszerzői sorozatokkal alapozták meg. Beethoven-Schumann-projektjük mai napig etalonnak számít a komolyzenei életben, a brit Trevor Pinnock által vezényelt Mozart-estjük pedig szintén különleges zenei ünnepnek ígérkezik a Nagyteremben.

Bár nem a Liszt Ferenc téren, de a Zeneakadémia Koncertközpont rendezésében lépnek fel január 26-án a a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem orgonatanárai és legtehetségesebb tanítványaik a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Délelőtt 10 órától az alapszakos, délután háromtól a mesterszakos hallgatók ingyenes vizsgakoncertjeit hallgathatja meg a közönség. Az estikoncerten a romantika és a 20. század emblematikus francia, német és magyar szerzőinek művei szólalnak meg Ruppert István, Pálúr János, Fassang László, Szabó Balázs előadásában, majd a legsikeresebb hallgatói produkciókat, a hangverseny zárásaképp pedig Pálúr János és Fassang László improvizációit hallhatja a közönség.  

A közelgő koncertekre a Zeneakadémia Liszt Ferenc téri épületének jegypénztárában, valamint ide kattintva válthatnak jegyeket.