A képzés az Akadémián igen nehéz, időnként igen kemény volt: aki végigcsinálta, igazi zenészként került ki onnan.

Solti György

Késő ősszel lesz nyilvános a Zeneakadémia 2023 tavaszi programja

2022. október 12.

Ahogyan arról előző hírlevelünkben már értesülhetett a közönség, a Zeneakadémia Koncertközpontja arra kényszerült, hogy újratervezze a 2023 tavaszára korábban már meghirdetett programjait is. Ezeket most levesszük honlapunkról, és előreláthatólag november második felében jelentetjük meg műsorkínálatunkat, amely egyelőre rövidebb időtávra szól majd.

Bízunk benne, hogy az egyre nehezedő feltételek mellett is színvonalas programot tudunk nyújtani. Meggyőződésünk, hogy a klasszikus zene nem veszíti el vonzerejét, sőt felértékelődhet a közösségi zenehallgatás hagyományos formája.

Tudjuk, hogy az Önök számára is egyre nehezebb a választás, havi kiadásaik között lassan luxussá válik a koncertlátogatás. Ha ennek ellenére minél többször jönnek, az megerősítés a zenészeknek, a  Zeneakadémiának és a kultúra közös ügyének.

 

2022.10.17Daniel Hope, Claudio Bohórquez és Nagy Péter kamaraestjeNagyterem
2022.10.21Liszt születésnapi koncertek - Borbély László zongoraestjeRégi Zeneakadémia, Kamaraterem
2022.10.22

Liszt születésnapi koncertek -  Ránki Fülöp zongoraestje

Régi Zeneakadémia, Kamaraterem
2022.10.22Liszt születésnapi koncertek - Lajkó István zongoraestjeRégi Zeneakadémia, Kamaraterem
2022.10.22Liszt születésnapi koncertek - Balázs János, Farkas Gábor, Magyar Valentin és Rozsonits Ildikó zongoraestjeNagyterem
2022.10.25Deák László és Kecskés Mónika orgonaestjeNagyterem
2022.10.27ConnecTrio – Ács Dominika, María Valverde és T-Potzner Veronika kamaraestje - LuminositySolti terem
2022.11.07Kovács Gergely Liszt estjeSolti terem

 

Liszt téri jegypénztárunk minden nap 14 órától tart nyitva előadásnapokon a koncert első szünetéig, minden egyéb esetben 18 óráig. Délelőtti előadások és épületlátogatások esetén a pénztár a meghirdetett időpont előtt fél órával nyit ki.

Szeretettel várjuk Önöket előadásainkon!

Zeneakadémia Közönségkapcsolat