Gramofon-díjak a Zeneakadémia tanárainak

2013. december 16.

Binder Károly, illetve Spányi Miklós és a Concerto Armonico Budapest kapta a Gramofon című zenei folyóirat 2013-as nagydíjait.

Concerto Armonico (középen Ábrahám Márta és Spányi Miklós)

Spányi Miklós, a Carl Philipp Emanuel-specialista billentyűs művész – a Zeneakadémia művésztanáraként csembalót, fortepianót, kamarazenét és régizenei tárgyakat oktat – és az éppen 30 éve, 1983-ban alapított régizenei együttese – melynek koncertmestere, Ábrahám Márta szintén egyetemünk tanára – a 2013-as Gramofon Magyar Klasszikus Zenei Díjat vehette át 2013. december 13-án a Gramofon című zenei folyóirat immár 13. alkalommal megrendezett díjkiosztó gáláján. A díjazottak néhány nap múlva, december 29-én a Zeneakadémián adnak koncertet, melyen megszólal Spányi Miklós kifejezetten erre az alkalomra komponált, ősbemutatóként elhangzó zenekari szvitje is. Erről a darabról is vall a csembalóművész a Gramofon 2013. téli számában megjelent, a díj kapcsán készült összeállításban.

Fotó: Hamarits Zsolt

A lapban átfogó interjú olvasható a Gramofon Magyar Jazz Díjat elnyerő jazz zongoraművész-zeneszerzővel, Binder Károllyal is. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének vezetőjével – aki 2014. március 8-án ad szerzői estet a Zeneakadémia Nagytermében –  készült beszélgetés egy részlete ide kattintva található meg. A beszélgetésben szó esik a megérdemelt elismerés mellett a zeneakadémiai jazz képzésről, mesterek és tanítványok viszonyáról, Binder Károly új kvartettjéről, és a zeneakadémiai Jazz itt! sorozatról is.

Szívből gratulálunk a díjazottaknak!

Címkék