Évszázados kontrasztok simulnak egybe február 5-én a Zeneakadémián

- Mi a személyes kötődése a zenei programhoz, amellyel a zeneakadémiai, február 5-i koncertre készülnek?

- Amikor Francesco Piemontesivel beszélgettünk a koncertkörút programjáról, tudtuk, hogy Franck és Debussy szonátáját szeretnénk szerepeltetni, mert ezeket korábban már játszottuk együtt, és nagyon élveztük. Ezután olyan műveken gondolkodtunk, amelyek kiegészítenék vagy ellentétben állnának velük, hogy igazán magával ragadó, egyúttal meglepő élményben lehessen része a közönségnek.

- A koncert hatalmas zenetörténeti utazást ígér: a barokktól indulva eljutunk a kortárs zenéig. Mi motiválta a koncepciót?

- A kontraszt számomra nagyon fontos szempont egy műsorban, különösen olyan művek esetében tud különlegesen hatni, amelyek évszázadnyi időtávban íródtak, és mégis találni harmonikus, motivikus vagy ritmikai hasonlóságokat, párhuzamokat közöttük. A stiláris kontraszt felüdülést jelent a fülnek, és néha a művek közötti évszázados idő is összezsugorodik vagy teljesen eltűnik, szinte kortárs jelleget adnak egymás mellett, mivel rokonságban áll a mondanivalójuk. Például a Grigny nyitódarab, amelyet hegedűre és zongorára hangszereltünk, sok közös vonást mutat a Debussy-szonáta első harmóniáival, míg Rameau gazdagon díszített darabja rövid intermezzóként értelmezhető a Debussy-darab vége és a Poulenc-mű kezdete között.

- Miért épp a Tre pezzire esett a választás Kurtág életművéből?

- Ez minden Piemontesivel közös hangversenyünk műsorán szerepel, de még különlegesebb érzés lesz Budapesten játszani a nagyszerű magyar zeneszerző művét! A Tre pezzi hihetetlenül mozdulatlan darab, nagyon halkan játsszuk, sok időt engedve a hangok közé. Nagyon megfogott Kurtág gondolata ezzel kapcsolatban: „hosszú idő után rájöttem, hogy egy hang majdnem elég” - mondta. A három tétel végére mind a hallgató, mind az előadó nagyon mélyen belemerül ebbe a világba, lelassul a szívritmusunk. A hegedű utolsó sora olyan, mint egy megoldatlan kérdés, annak a Trisztán-akkordnak a hangnemében szólal meg, amellyel a Franck-szonáta kezdődik. Nem lesz szünet közöttük, így a Franck-mű a Kurtág-darab végén elért teljes csendből bukkan majd elő. Természetesen a közönség azonnal tudni fogja, mikor kezdődik a Franck-szonáta, ami a szerelemről szól. A nagy belga hegedűművész, Eugène Ysaÿe nászajándékaként írta, azóta is az egyik legkedveltebb hegedű-zongora mű.