A technika a lélekből szülessen meg, ne a mechanikából.

Liszt Lina Ramannak

Elkezdődött az idei Bartók Világverseny

2021. október 25.

A résztvevő kvartettek fellépési sorrendjének meghatározásával kezdődött hétfőn délután a Zeneakadémia vasárnapig tartó 2021-es Bartók Világversenye. Az ezúttal vonósnégyes formációknak rendezett megmérettetés élő fordulói a Solti teremben várják a közönséget.

A sorsoláson a Zeneakadémia versenyeinek hagyománya szerint a legfiatalabb induló, a japán Quartet Integra hegedűse, Misawa Kyoka húzta ki az első fellépő vonósnégyes sorszámát, amely a bécsi székhelyű Chaos String Quartet lesz a kedden kezdődő elődöntőkben. A többiek betűrendben követik majd az ábécé végéig, majd onnan elölről, ez a sorrend az egész verseny alatt érvényes lesz, a sorrend ide kattintva látható a bartokworldcompetition.hu portálon. Az első versenyzők már a hétvégén jelentkeztek a Versenytitkárságon, többen elkezdték próbáikat is. E célra a szervezők tantermeket biztosítottak, de a fordulókat megelőzően a Solti teremben is van lehetőség gyakorolni.

A 2017-ben elindult versenysorozat hatéves ciklusokban valósul meg. A páratlan években a hangszeresek mérettetik meg magukat: először a hegedűsök, őket 2019-ben követték a zongoristák, 2021-ben pedig a vonósnégyesek. A páros években zeneszerzői verseny zajlik, mindig a következő esztendő hangszeres megmérettetésnek megfelelő művekkel, és az itt győztes kompozíciók bekerülnek a repertoárba.

 


Fotó: Zeneakadémia/Erdős Dénes

 

Az elő- és középdöntők, a döntő, valamint a díjkiosztó gálakoncert élőben követhető majd a Zeneakadémia Solti termében és online felületein, de beszámol róla a közszolgálati televízió és a Bartók Rádió is.

Az idén választható műveket tartalmazó lista ide kattintva olvasható, és Haydntól Ligetiig a vonósnégyes-irodalom kiemelkedő szerzeményeit tartalmazza. A repertoárban szerepel természetesen Bartók több műve, illetve a 2020-as, zeneszerzőknek megrendezett forduló díjazott alkotásai: az első helyezett, japán Okamoto Sinszuke és a különdíjas Brandenburg Ádám vonósnégyesre írt műve is.

A 24 ezer euró összdíjazású Bartók Világversenyen különdíjakat is kioszthat a nemzetközi zsűri. A rangos grémiumban idén az egyaránt Kossuth-díjas Kelemen Barnabás, Keller András és Rolla János hegedűművészek, valamint a Széchenyi-díjas Tallián Tibor zenetörténész mellett a világ kamarazenei életének elismert személyiségei foglalnak helyet: Mikhail Kopelman orosz-amerikai hegedűművész; Bjørg Lewis norvég csellóművész, a Vertago Quartet alapító tagja; Johannes Meissl osztrák hegedűművész, a Bécsi Zeneművészeti Egyetem kamarazene professzora és rektorhelyettese, az Artis Quartet tagja; Ami Oike hegedűművész, a Tokiói Művészeti Egyetem (GEIDAI) tanára.

Az idén vonósnégyeseknek meghirdetett Bartók Világverseny előválogató testülete, a Kossuth díjas Keller András hegedűművész és karmester, valamint a Zeneakadémia két oktatója: Falvay Attila hegedűművész, a Nemzeti Filharmonikusok koncertmestere és Kováts Péter, a Mendelssohn Kamarazenekar művészeti vezetője úgy döntött, hogy a jelentkező kvartettek közül a tervezett 12 helyett 15 formációt enged tovább. A versenyzők Amerika, Ázsia és Európa fiatal tehetségei lesznek, egy magyar együttes is bekerült az elődöntőbe.

 


Fotó: Zeneakadémia/Erdős Dénes

 

Végül az élő fordulókban tizenegy kvartett vesz részt. A bécsi illetőségű Chaos String Quartet, az Izraelből, Koreából–Kanadából, Saint Luciából és az USA-ból származó tagokból álló, az Indianai Egyetemen létrehozott Dior Quartet, a japán tagokból álló Quartet Integra, a salzburgi Mozarteum növendékei által létrehozott, Bécsben működő Javus Quartet, a magyar, zeneakadémista tehetségekből álló Korossy Quartet,  a Zürichi Zeneművészeti Főiskola négy növendéke alapította Modulor String Quartet, a koppenhágai székhelyű, a Dán Királyi Zeneakadémián tanuló tagokból álló Novo Quartet, a dél-koreai Risus Quartet, a belgiumi Sonoro Quartet, a New York-i The Juilliard School egykori és jelenlegi diákjai alapította Unison Quartet, valamint a több országból származó, jelenleg észak-rajna-vesztfáliai bázisú Velvet Quartet.

Címkék