Elhunyt Csemiczky Miklós
Az életének 72. évében elhunyt Erkel-díjas zeneszerzőtől, érdemes művésztől, a Bartók Konzervatórium volt tanárától búcsúzunk Dobszay-Meskó Ilona és Madarász Iván soraival.
Csemiczky Miklós a budapesti Bartók Konzervatóriumban 1973 és 1977 között Kocsár Miklós vezetésével, majd a Zeneakadémián 1977-től 1982-ig Sugár Rezső és Petrovics Emil növendékeként végezte tanulmányait.
Közös zenei műhelyt hoztak létre Vajda János, Selmeczi György és Orbán György komponistákkal Fiatal Zeneszerzők Csoportja néven. Céljuk az évezredes európai zenei hagyományhoz kapcsolódó, a közönség számára befogadható, érthető és élvezhető zeneművek megalkotása lett, közös fellépéseik és megnyilatkozásaik okán a szaksajtó a ’80-as évek második felétől a „Négyekként” említi őket. 1982-ben a Zeneműkiadó Vállalatnál dolgozott szerkesztőként, majd tanított a Zeneakadémia tanárképzőjében, Zeneszerzés Tanszékén és a Bartók Konzervatóriumban is.
Kompozícióiban ez a minden gesztusából sugárzó humánum egyben virtuóz komponistai tudással párosult. Személyiségének súlya adott jelentőséget és hitelességet műveinek: zenéjében közvetlenül szeretetteljes egyénisége jelent meg. A zenei élet Érdemes Művész címmel, Erkel-díjjal és Bartók–Pásztory-díjjal ismerte el zeneszerzői értékét. Tanítványai és kollégái emlékét bizonyosan saját életük végéig őrizni fogják.
Madarász Iván
"Hangról-hangra araszolok, füllel kontrollálok mindent. Mintha apró erecskéket követnék, hogy patakká válhassanak."
Csemiczky Miklós 1954-2025
Csemiczky Miklós Erkel Ferenc-díjas és Bartók–Pásztory-díjas zeneszerző 1954-ben született Budapesten. A Konziban Kocsár Miklós, a Zeneakadémián Sugár Rezső és Petrovics Emil növendéke volt.
Tanított a Zeneakadémia Tanárképző Intézetében, a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetében is – a leghosszabb oktatói tevékenysége a Bartók Konzihoz kötődik, ahol 33 éven keresztül tanította a zeneszerzőket.
A magyar költészet, az egyházi és liturgikus szövegek voltak vokális művészetének ihletői. Kiváló humora számtalan művében megmutatkozott, mint például a főiskolai években írt Borjú a réten című darab, amelyet basszus ének és tuba kettősre írt, vagy a későbbi stíluskorszakában komponált A brémai muzsikusok című meseopera. Líraisága, drámaérzéke egyaránt kifejeződik kamarazenei és zenekari alkotásaiban is. Műveit szívesen veszik műsorra énekes és hangszeres művészek, kórusok és zenekarok egyaránt. Emberközeli művészete, muzikalitása a magyar zeneszerzés megkerülhetetlen alakjává emelte őt.
Pályája egyik jelentős állomása a Négyek zeneszerzői csoporthoz való csatlakozása, mely a magyar és európai zenei örökségből indult, a tonális zene eszközeivel válaszolva a modern kihívásokra.
Kocsár Miklós és Fekete-Győr István 1982-ben, amikor Csemiczky Miklós csatlakozott a Bartók Konzi tanári karához, már tíz éve ott voltak. Csemiczky kezdetben Kocsár Miklós mellett zeneelméletre, partitúraolvasásra, hangszerelésre, stílusgyakorlatok írására tanította a növendékeket, később a szabad kompozíció főtárgyat is átvette. Ők hárman igen komoly zeneszerzés tanszakot működtettek. Kocsár nyugdíjba vonulása után öt évig Huszár Lajossal egészült ki Csemiczky és Fekete-Győr tanszaka.
Emlékezetes anekdoták keringtek a vérre menő zeneesztétikai vitákról a zeneszerző palánták teljesen kezdetleges próbálkozásaival kapcsolatban. A világ legbékésebb embere, Csemiczky Miklós ugyanis semmiféle slendriánságot, átgondolatlanságat nem hagyott szó nélkül, nagyon komolyan vette a növendékeket. A stílus, a gondolkodásmód csiszolása már a tanulmányok kezdetétől jellemző volt. Megértő, kíváncsisággal odaforduló, motiváló hozzáállása kihatott későbbi tanári tevékenységünkre is. Türelmet, végtelen bizalmat kaptunk tőle. Soha nem beszélt úgy senkiről és senkivel, hogy az egy gyengébb egyént sejtetne. Meglátta az értéket a rábízottakban. Hiszem, hogy az az attitűd, amivel hozzánk fordult, egy életre megalapozhatta a magunkba is és szakmai rátermettségünkbe is vetett hitet. Jómagam egyébként még ezen a nyáron is fordultam hozzá szakmai kérdéssel, amelyre igen alapos, kritikus, egyben végtelenül szeretetteljes választ kaptam – és ezzel nem voltam egyedül. Számtalan régi tanítvány, karmester bármikor fordulhatott hozzá bizalommal. Abban a szerencsés helyzetben volt részem, hogy később még taníthattam mellette. 2013-tól lecserélődött a tanári kar a zeneszerzés tanszakon. 2017-es nyugdíjba vonulása után többször is meglátogatott bennünket, de idejét akkor már nem a tanításnak akarta szentelni, hanem zeneszerzői életművének kiteljesítésére és a családjával töltött időre, teljesen érthető módon. Joggal gondolhatjuk, hogy teli bőrönddel ment el.
Madarat tolláról, embert barátjáról – tartja a mondás. Barátai jórészt szintén zeneszerzők voltak. Úgymint Szigeti István vagy a Négyek. A Négyek elnevezés már zenetörténet, ugyanis így kezdtek hivatkozni az őszinte, barátságon alapuló szakmai csoportosulására Orbán Györggyel, Vajda Jánossal és Selmeczi Györggyel. Tulajdonképpen négy teljesen különböző zeneszerzőről van szó, akik zeneesztétikai kérdésekről, barátságról, nagy elődökről, fiatalokról, a jövőről és múltról hasonlóan gondolkodnak. Valamikor egy időben szakítottak az avantgárddal, de stilárisan vagy alkotói habitusban nem igazán találni megegyező vonásokat. A kisoroszi parasztház mint közös rezidencia csodálatos jelképe annak a rivalizálást nélkülöző, vendégszerető, természetközeli, puritán gondolkodásnak, amely sokunk számára vonzó és követendő. A meghívásoknak köszönhetően nekünk, volt tanítványoknak, kollégáknak is alkalmunk nyílt megismerni Csemiczky Miklós személyes oldalát: példás férj és édesapa volt. Az utolsó években a legtöbb örömöt az unokái szerezték számára.
A pályatársak szemében jelenléte, véleménye sokat nyomott a latba. Csemiczky Miklós éleslátása, jó ízlése híres volt. Szerény, nyugodt, derűs, tiszta lelkű, szilárd jellem volt. Bátor is, ha kellett. Kritikus módon közelítve, határozottan állt ki a számára fontos ügyekért, amelyek rendszerint nem róla szóltak.
Szerénysége és az önmenedzselés igényének hiánya nem predesztinálta arra, hogy a fiatal előadók most feltétlen ismerjék nevét, de a legtermészeteseb módon fog megmaradni a zenetörténetben értékes életműve, amit az arra érdemesek meg is fognak találni.
Szomorúan búcsúzunk Csemiczky Miklóstól. Az általa vadászkopóként kutatott apró erecskék patakká váltak, a mester megtalálta az utat az Örökkévalósághoz. Egyszerre távoztak Sári Józseffel – ők talán odafönt már többet tudnak a zene jövőjéről és megmosolyogják ezt a nagy gubancot itt a zenetörténet fonalán, amelyet mi 20–21. századi zenének hívunk.
Hálával és szeretettel őrizzük emlékét.
Köszönettel a sok szép hangért:
Dobszay-Meskó Ilona