„A daléneklés gyógyír a toroknak”
Évtizedeken át alig került sor dalestekre Budapest koncertéletében – az utóbbi években viszont ismét reflektorfénybe került ez a más országokban mindig is virágzó koncertforma. A Zeneakadémia őszi programjában az I. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny nyertese lép pódiumra, hogy képességeit e műfajban is megmutassa.
„Csillogtathassa” – élhettünk volna a zsurnalisztafordulattal az előbbi mondat végén, de szándékosan nem tettük: hiszen a dal műfajától mi sem áll távolabb, mint a szándékos csillogás, a virtuozitás mint önérték. A dal a bensőséges érzelemkifejezés, a mély gondolatiság tolmácsolásának terepe – legalábbis abban a kontextusban, ahogy azt mi, közép-európaiak a német Lied hagyományán nevelkedve megszokhattuk. Schubert, Schumann, Liszt, Brahms, Wolf, Richard Strauss egymástól oly távol álló művészegyénisége egyaránt magasrendű műfajként kezelte a zongorakíséretes dalt, s a szó pozitív értelmében elitműfajt hozott létre. De vajon létezhet a dalirodalomnak és daléneklésnek más útja is?
Vörös Szilvia novemberi dalestje kelet felé kalauzol minket Szergej Rahmanyinov dalai által. Az 1943-ban elhunyt orosz mesterről Magyarországon élő kép meglehetősen egyoldalú: a koncertprogramokon szinte kizárólag zongoraversenyeivel és szimfóniáival találkozhatunk – operái, kórus- és kamaramuzsikája majdhogynem ismeretlenek mifelénk. Mint az I. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny nagydíjasa a Zeneakadémia Koncertmagazinjának elmondta: a programot nem csak az újdonság varázsa miatt találhatjuk majd érdekesnek – zongorakísérőjével, Mocsári Károllyal együtt ugyanis igyekeztek úgy összeválogatni a darabokat, hogy világossá váljanak a zongoraművek és a dalok közötti tematikus összefüggések, új értelmezési lehetőséget kínálva ezzel mindkét nembeli kompozíciókhoz; hiszen sok Rahmanyinov-dal eredetileg zongoradarabként fogant.
Vörös Szilvia (Fotó: Tuba Zoltán)
Vörös Szilvia számára egyébként szintén újdonságot jelentenek ezek a dalok: most először áll majd közönség elé Rahmanyinov-művekkel – a dal műfaja azonban mindig is kedves volt számára. „Már zeneakadémista koromban is fontosnak tartottam, hogy egyensúlyban tartsam színpadi és pódiumszerepléseimet. A dal- és az oratóriuméneklés más típusú kihívás elé állít, mint az operaszínpad, és másként is lehet belőle profitálni. Egyrészt számomra izgalmas az a más típusú, bensőségesebb viszony, ami ilyen alkalmakkor a közönség és köztem létrejön. Ugyanakkor nagyon fontos a hangi kondíció szempontjából: a daléneklés ugyanis gyógyír a toroknak. Éppen ezért igyekszem folyamatosan bővíteni a repertoáromat: volt már Brahms- és Mahler-művekből összeállított koncertem, de egy spanyol doktoranduszhallgatóval készülünk de Falla Siete Canciones Populares Espanolas című ciklusának előadására is.”
S hogy az eddigi általa megszólaltatott dalszerzők közül kik a legkedvesebbek számára? „A már említett Brahms és Mahler. Egyrészt úgy érzem, hogy az olasz és a német iskola közül (ezekkel foglalkoztam eddig behatóbban) az olasz túlságosan kötődik az operazenéhez; az igazán izgalmas dolgok a német repertoárban történnek – nem is beszélve arról, hogy tanulmányaink során is ezzel foglalkozunk a legtöbbet. Brahms melankóliája, Mahler sokszínűsége különösen közel áll hozzám; a Gyermekgyaszdalok megismerése nagyon fontos építőkockája lett a dalrepertoár egészéhez való viszonyomnak. Jó lenne a jövőben Richard Strauss-dalokat is tanulni, de mint Rahmanyinov és de Falla példája is mutatja, más irányokban is szívesen tájékozódom.”
Az új utak keresése természetesen nehézségekkel is jár, hiszen a daléneklésben talán minden más műfajnál fontosabb szerepe van a nyelvnek. De Falla műveit spanyol, Rahmanyinov románcait orosz nyelven tolmácsolni nem kis kihívás, ám ehhez ma már sokféle segítség áll rendelkezésre. „Az első lépés természetesen a pontos kiejtés elsajátítása – mondja Vörös Szilvia –, fonetikusan, hangról hangra. Aztán következik a nehezebb rész: a zenéhez való alkalmazás – hiszen az élőbeszéd tempója és ritmusa, adott esetben hangsúlyai mások, mintha mindezt zenére alkalmazzuk. Az anyanyelvi segítők mellett szerencsére ma már sok felvétel is rendelkezésünkre áll, amelyek segítségével tájékozódhatunk.”
A repertoárbővítés lehetőségét tartja egyébként a Marton Énekversennyel járó legfontosabb hozadéknak: a győzelem nyomán kapott koncertfelkérések mind újabb és újabb művekkel való ismerkedés lehetőségét teremtik meg. A beszélgetésünk körüli napokban például Rossini Stabat materét énekelte Pécsett és Budapesten olasz karmester vezetésével, olasz énekes partnerekkel. „Nagyon remélem, hogy az ehhez hasonló fellépések további felkéréseket eredményeznek, és így építhetem a repertoáromat, hogy a színpad és a koncertpódium közötti, korábban említett egyensúlyt a továbbiakban is megtarthassam” – fejezi be a beszélgetést Vörös Szilvia.
Bóka Gábor