A zene Magyarország mindennapi életének mindig is jelentős része volt és az is maradt.

Solti György

Y generáció

A harmincas éveik körül járó fiatal generáció művészei már túl vannak első sikereiken, egyre tudatosabban építik művészi profiljukat, izgalmas útkeresés jellemzi játékukat, kamaraformációkban egymást inspirálva hoznak létre jobbnál jobb produkciókat. Két zongora-cselló duó és három trióformáció szerepel a sorozatban. Demény Balázs zongoraművész kamarapartnere Andrei Ioniţă román csellóművész, aki 2015-ben megnyerte a Csajkovszkij versenyt és azóta az egyik legkeresettebb zenész a különböző kamarazenei fesztiválokon. Szabó Ildikó a brüsszeli Queen Elizabeth Verseny egyik résztvevője  aki Ránki Fülöppel, a Zeneakadémia doktoranduszával ad közös koncertet. A Musiciens Libres formáció – nevéhez híven – fiatal zenészek szabad társulása, akik különböző formációkban állnak össze izgalmas projektekre. Solti termi koncertjükön Bán Máté (fuvola), Szűcs Péter (klarinét) és Környei Miklós (gitár) előadásában Steve Reich, Astor Piazzolla és Alberto Ginastera műveiből játszanak. A Korossy Vonósnégyest már megismerhette a közönség, a Bartók Világversenyen aratott sikerük után ezúttal is hallhatunk tőlük Bartók-művet. Szalai Éva zongoraművész és Karasszon Eszter csellóművész gyakran koncerteznek együtt, ezúttal a Bartók Világverseny 2017-es helyezettjével, Langer Ágnessel alkotnak triót. A cseh Trio Bohémo két tagja, Jan Vojtek és Kristina Vocetková is a Zeneakadémián végzett, ebben az összeállításban már komoly nemzetközi sikereket értek el.

Nincsenek megjeleníthető események