7. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny / Döntő

2026. szeptember 5. 18.00-21.30

Nagyterem

7. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny / Döntő A Zeneakadémia saját szervezésű programja

Közreműködik: a Magyar Állami Operaház Zenekara
Vezényel: Szennai Kálmán

A tét nem kevesebb, mint a szakmai áttörés – és a szárnyalás kezdete.

„A fiataloknak szárnyakat kell adni” – vallja Marton Éva világhírű operaénekes, a Zeneakadémia professor emeritája, aki hosszú évek óta elkötelezetten tanítja és támogatja a feltörekvő tehetségeket. Ezt a szellemiséget viszi tovább a róla elnevezett rangos nemzetközi énekverseny, amelyet immár hetedik alkalommal rendez meg egykori alma matere. A verseny különleges lehetőséget kínál a pályájuk elején álló fiatal művészeknek, hogy a nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri előtt mutassák meg tudásukat és tegyék meg az első lépéseket a nemzetközi karrier felé. A döntőbe jutott énekesek két különböző stílusú és karakterű operaária zenekarkíséretes előadásával adnak számot művészi felkészültségükről és egyéniségükről. 

 

Wagner: Die Frist ist um… Wie oft in Meeres tiefsten Schlund – the Holländer’s monologue from Die fliegende Holländer

Kim Jaeyul Edward (ének)

 

Verdi: Che mai vegg’io!... Infelice!... e tuo credevi – Silva’s recitative and aria from Ernani

Kim Minsu (ének)

 

Verdi: Ella giammai m’amò – King Philip ’ s aria from Don Carlo

Kim Seokjun (ének)

 

Puccini: Era eguale la voce – Gianni Schicchi’s aria from Gianni Schicchi

Koshkinbayev Dinmukhamed (ének)

 

Verdi: È strano! è strano!… Ah, fors’è lui... Sempre libera – Violetta’s recitative and aria from La traviata

Kulagina Elizaveta (ének)

 

Mozart: O zittre nicht, mein lieber Sohn… Zum Leiden bin ich auserkoren – the Queen of the Night’s recitative and aria from Die Zauberflöte

Park Ji Ho (ének)

 

Massenet: Vision fugitive – Hérode’s aria from Hérodiade

Pogoriless Daniils (ének)

 

Verdi: È strano! è strano!… Ah, fors’è lui... Sempre libera – Violetta’s recitative and aria from La traviata

Pravdina Valentina (ének)

 

Donizetti: Piangete voi?… Al dolce guidami – Anna’s recitative and aria from Anna Bolena

Razmadze Tata (ének)

 

Tchaikovsky: Uzh polnoch’ blizitsya – Lisa’s aria from The Queen of Spades

Sinanyan Arpi (ének)

 

Bizet: La fleur que tu m’avais jetée – Don José’s aria from Carmen

Basenko Mikhail (ének)

 

Verdi: Alzati! là tuo figlio… Eri tu che macchiavi quell’anima – Renato’s recitative and aria from Un ballo in maschera

Choi Yisae (ének)

 

SZÜNET

 

Gounod: Le veau d’or est toujours debout! – Méphistophélès’s aria from Faust

Kim Jaeyul Edward (ének)

 

Rossini: La calunnia è un venticello – Don Basilio’s aria from Il barbiere di Siviglia

Kim Minsu (ének)

 

Weber: Schweig! Schweig! – Kaspar ’ s aria from Der Freischütz

Kim Seokjun (ének)

 

Verdi: Alzati! là tuo figlio… Eri tu che macchiavi quell’anima – Renato’s recitative and aria from Un ballo in maschera

Koshkinbayev Dinmukhamed (ének)

 

Gounod: Les grands seigneurs... Ah! je ris de me voir si belle – Marguerite’s recitative and Jewel Song from Faust

Kulagina Elizaveta (ének)

 

Delibes: Où va la jeune Hindoue? – Lakmé’s Bell Song from the Lakmé

Park Ji Ho (ének)

 

Verdi: Son io mio Carlo... Per me giunto... Io morrò – Rodrigo’s recitative and aria from Don Carlo

Pogoriless Daniils (ének)

 

J. Strauss II.: Klänge der Heimat – Rosalinde’s aria (Czardas) from Die Fledermaus

Pravdina Valentina (ének)

 

Catalani: Ebben? Ne andrò lontana – Wally’s aria from La Wally

Razmadze Tata (ének)

 

Boito: L’altra notte in fondo al mare – Margherita’s aria from Mefistofele

Sinanyan Arpi (ének)

 

Tchaikovsky: Prosti, prelestnoe sozdanye – Herman’s aria from The Queen of Spades

Basenko Mikhail (ének)

 

Bizet: Votre toast, je peux vous le rendre – Escamillo's Toreador Song from Carmen

Choi Yisae (ének)

 

A versenyzőkről itt talál bővebb információt.

A verseny Döntőjére (2026. szeptember 5., 18:00) és az Operaházban tartott ünnepélyes Gálakoncertjére (2026. szeptember 6., 19:00) az alábbi linkeken lehet jegyet vásárolni: DÖNTŐGÁLA

Rendező:

Zeneakadémia Koncertközpont

Jegyár:

2 900, 4 200, 5 500, 6 900 Ft